Nyomtatás
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 

Településszerkezet

 

Általában az Őrség jellegzetes településszerkezetének tekintik a szeres formát: az egymástól egy vagy több kilométerre, dombhátakon fekvő, egymás mellett rendszertelenül felépített házcsoportokat.
De a „szer” név csak 1718-tól szerepel az urbáriumokban: ekkor „Feölső Szer”, „Pap Szer”, „Csörgő Szer”, „Gyöngyös Szer” és „Alsofalu”, valamint „Pityer Hegye” olvasható. Létezhetett már a „Soldos Szer” név is, de itt még kimaradt a felsorolásból.

A település területe patakok által szabdalt. A köztük fekvő dombok tetején épültek a házak. A Zsoldos-szer maradt sokáig csak „Zsoldos” nevűek által lakott: ez nemzetségi településszerkezetre utal. Ha feltételezzük, hogy a korai urbáriumokat is az esetleg meglévő, de nem nevesített szerek szerint írták össze, akkor ez már nem igaz egyetlen szernél sem. A halmazos elrendezés, valamint a domborzati viszonyok miatt általános lehetett – a 19. századi térképeken csaknem kizárólagos – a kerített ház építése. Szalafő a legnagyobb területű vasi települések közé tartozik.

 

Szeri porta lakodalmasokkal

Szeri porta lakodalmasokkal

Településszerkezet

Településszerkezet

Kataszteri térkép 1862.

Kataszteri térkép 1862.

Szalafő szerei

Szalafő szerei

Szalafő Pityerszer

Szalafő Pityerszer

Településszerkezet

Településszerkezet

Településszerkezet

Településszerkezet

Településszerkezet

Településszerkezet

 

Vörös Netti, az Őrség dalospacsirtája www.vorosnetti.hu